Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

U20-as csapatunk Mosonmagyaróváron folytatta a felkészülést

U20-as csapatunk Mosonmagyaróváron folytatta a felkészülést

U20-as csapatunk újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára, ezúttal Mosonmagyaróváron. A találkozón a hazaiak 41–37-es győzelmet arattak, a félidőben 22–18 állt az eredményjelzőn.

A mérkőzésen támadójátékunkban már látszott az előrelépés, védekezésben azonban továbbra is akadtak hiányosságok. A csapat vezetőedzője, Huszár Benjamin szerint elsősorban a megfelelő agresszivitás és az egy az egy elleni párharcok megnyerése hiányzott.

„Támadójátékunkban tudtunk előre lépni, de védekezésben egész mérkőzés során voltak gondjaink. Nincs meg a kellő agresszivitás, nem ütköztünk, az egy az egy elleni párharcokat pedig elvesztettük. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy a legkeményebb heti munkában vagyunk, így már alapból fáradtan érkeztünk a mérkőzésre” – értékelt Huszár Benjamin.

A felkészülés során továbbra is a játék különböző elemeinek csiszolása és a megfelelő mérkőzésritmus kialakítása a legfontosabb, a csapat pedig a következő edzéseken folytatja a munkát.

Mosonmagyaróvár - Szombathelyi KKA 41:37 (22:18)