Utánpótlás körkép: edzői értékelések a 11–12. fordulóból

A bajnokság 12. fordulójában két korosztályunk is pályára lépett. Az U18-as csapat számára tanulságos mérkőzés jutott, míg az U20-as együttes magabiztos győzelemmel teljesítette a kitűzött célt.
U18
SZKKA - Budaörs 22:32
„Ilyen hozzáállással nem lehet egyetlen mérkőzésbe sem megfelelően beleállni. Sajnos már az öltözőben eldőlt ez a találkozó, ami a pályán is visszaköszönt.”
Huszár Benjamin vezetőedző értékelése a Budaörs elleni találkozót követően
SZKKA: Simon, - Tóth, Németh A. 1, Kustán 3, Szabó 1, Spanyó 3, Szalai 4, Tolnai 1, Andrási 1, Balogh 4, Kozma 3, Laposa, Németh R. 1, Vezetőedző: Huszár Benjamin
U20
Göd – SZKKA 23:35
„A célt teljesítettük, hoztuk a kötelezőt, és ami a legfontosabb, sérülés nélkül zártuk a mérkőzést. Sokszor váratlan helyzetekre kellett reagálniuk a lányoknak, amit jól oldottak meg. Gratulálok a csapatnak!”
Huszár Benjamin vezetőedző gondolatai
SZKKA: Simon, Korsós, - Tóth 1, Kustán 4, Fazekas 1, Nemes 4, Spanyó 2, Szabó 5, Bősze 3, Szabó-Rácz 1, Csizmazia 11, Sass, Laposa 3, Vezetőedző: Huszár Benjamin
A bajnokság 11. fordulójában három korosztályunk is pályára lépett, ahol értékes tapasztalatokkal és fontos pontokkal gazdagodtak csapataink. Az U18-as együttes felforgatott összeállításban lépett pályára, az U16-osok bravúros győzelmet arattak akadémiai ellenféllel szemben, míg az U20-as csapat egy kiemelten fontos rangadón szerzett két pontot.
U18
Alba – SZKKA 44:37
„Felforgatott csapattal érkeztünk Fehérvárra, ahol többnyire U16-os játékosokkal játszottuk le a mérkőzést. Jó tapasztalatszerzés volt számunkra, ugyanakkor a védekezésünk sajnos egyenlő volt a nullával, gyakorlatilag fault nélkül játszottuk végig a mérkőzést. Sokszor kapkodó volt a játékunk, ezen mindenképpen javítanunk kell. A jövőben kiegyensúlyozottabb teljesítményre van szükség, illetve sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a védekezésre.”
Huszár Benjamin vezetőedző így nyilatkozott a mérkőzés után.
SZKKA: Simon , Papp, - Tóth, Németh A. 1, Kustán 9, Andrási 3, Spanyó, Szalai 10, Bősze 9, Balogh 1, Tolnai, Kozma, Németh R. 4, Vezetőedző: Huszár Benjamin
U16
NEKA – SZKKA 36:37
„A csapat már nem először bizonyította be, hogy bárki ellen képes az utolsókig küzdeni, és rendkívül nehéz legyőzni. Hatalmas akaraterővel és nagy tempóban kézilabdáztunk, aminek meg is lett az eredménye. Fizikálisan kisebbek voltunk, de rengeteg lerohanásgólt szereztünk, ennek köszönhetően végig meccsben voltunk az akadémisták ellen. A védekezésünk továbbra is fejlesztésre szorul, ugyanakkor nagyon tetszik a lányok mentalitása és az a gyors kézilabda, amit képviselünk. Roppant kiegyenlített a mezőny, de szeretnénk a felsőházba jutni, amihez ezzel a győzelemmel közelebb kerültünk. Hangsúlyozom, az utolsó három fordulóban még bármi előfordulhat, így nem szabad elkényelmesednünk.”
Huszár Benjamin vezetőedző értékelése.
SZKKA: Takács, Pál, - Poszavecz, Horváth 1, Bíró 1, Komáromi 8, Németh A., Szalai 14, Tolnai, Fekete, Mészáros, Balogh 6, Kovács, Kozma 6, Németh R. 1, Vezetőedző: Huszár Benjamin
U20
Dunakeszi – SZKKA 23:27
„Az U20-as rangadó miatt a csapat nagy részét nem vittem el Fehérvárra, és ez jó döntésnek bizonyult. A lányok végig fegyelmezetten, nagy akarattal kézilabdáztak, és egy rendkívül fontos két pontot sikerült begyűjtenünk.”
Huszár Benjamin vezetőedző gondolatai.
SZKKA: Korsós 1, Papp, Simon, - Tóth, Kustán 1, Fazekas, Nemes 1, Török 2, Spanyó, Szabó 8, Bősze 1, Szabó-Rácz, Csizmazia 9 , Sass 3, Laposa 4, Vezetőedző: Huszár Benjamin
























