Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Szerdán újabb edzőmeccs vár NB I-es csapatunkra!

A szlovák HK Slovan Duslo ©aµa érkezik Szombathelyre.
Szerdán újabb edzőmeccs vár NB I-es csapatunkra!

Ismeretes, hogy július 8-án kezdte meg NB I-es együttesünk a számunkra augusztus 30-án startoló bajnokságra történő felkészülést. Mindez azt jelenti, hogy  a 8 hetes program, hétfőtől immár a 6. hetébe lép. Az eddigi felkészülési mérkőzéseink sorát július 19-én idegenben, a DKKA ellen kezdtük, ekkor 25-24-re kikaptunk, majd július 26-án 28-23-ra legyőztük a tavalyi NB I 10. helyezettjét.

Másnap, július 27-én bár 30-36-os vereséget szenvedtünk, mégis azt mondhatjuk, hogy kiváló és hasznos meccset játszottunk az egykori olmipiai-. és világbajnok Dél-Korea aktuális válogatottjával. Ezután, július 31-én hazai pályán visszavágtak a mosonmagyaróváriak, majd augusztus 2-án az NB I egyik topcsapata, a Vác vendégeként nem tudtuk megakadályozni a hazaiak rohanását. 

A múlt héten, augusztus 8-án pedig nagyon magabiztosan legyőztük az újjáalakuló, egykor szebb napokat is megélt, volt sokszoros BL- és BEK-győztes HYPO NOE csapatát.   

Minden hétre jutott tehát legalább 1 edzőmeccs, és nincs is megálllás e tekintetben sem, hiszen a következő felkészülési mérkőzésünket augusztus 14-én, szerdán 19 órától rendezzük.

Az SZKKA - HK Slovan Duslo Šaµa összecsapás színhelye ezúttal is az ELTE-SEK sportcsarnoka lesz!

Gyere ki Te is és szurkolj lányainknak! Hajrá csajok, hajrá, SZKKA!